Oktatási stratégia

Jelen helyzetben kiemelten fontos lenne a város jövőjét illetően egy városi (és bizonyos elemeiben kistérségi) oktatási stratégia megalkotása.

A város fejlődése tekintetében egyértelműen növelni szükséges a város bevételeit, amit hosszútávon és stabilan legfőképp az iparűzési adó bevétellel (és az IFA bevételekkel lehetne).

Több embertől több helyen elhangzott és biztosan mindenki által támogatott a tudásintenzív ipar „támogatása/betelepítése”, ami ugye alacsony környezeti terheléssel, magas hozzáadott értékkel, ezáltal magas profittal működik. Ez minden település álma. De mi az, ami miatt ezek az iparágak Almádit választanák, mi az, amivel lépéselőnyben lehetnénk bármely településsel szemben? Az egyik a természeti környezet (ez adott, csak vigyázni kell rá), de ez még kevés. Ezeknek az iparágaknak arányaiban nagy mennyiségű magasan képzett munkaerőre van szüksége. Ennek egy része jó, ha a környéken rendelkezésre áll, a másik részét pedig ide lehet csábítani. Ehhez pedig komoly oktatásra van szükség egészen az általános iskoláktól a középfokú oktatáson keresztül a felsőfokú oktatásig, sőt a kutatóintézetekig. Emiatt rendkívül fontos lenne ezeket felmérni, mi az ami van, mi az, ami hiányzik… Mi az amin azonnal javítani kell, mi az a terület és kik azok a partnerek, akikkel a jövőben lehetne számolni.

Sajnos sok területen erősen lemaradtunk a környező településekhez képest, például az alapfokú oktatási intézményeink műszaki állapota a legrosszabbak között van a környéken. Mindeközben oktatási szempontból jó helyet foglalnak el az Általános Iskoláink, nem beszélve a Kéttannyelvű Gimnáziumról. Mégis Balatonfüred az ahol a BME Tudáscentrumot hozott létre… Almádi az elmúlt években azzal, hogy állami fenntartásba kerültek az oktatási intézmények kicsit hátradőlt, hogy ez már nem a mi dolgunk és ez sajnos mostanra nagyon meglátszik.

Kiváló könyvtárunk van, a veszprémi Pannon Egyetem pedig itt van közel, sőt, jelen van a városban is infrastruktúrával.


További tennivalók

Szólj hozzá!